Reggeli beszélgetésünk hatására elindult bennem a vezérhangya, és elmondom, mire jutottam a józan paraszti eszemmel.

Tehát, ismerni kell a határainak ahhoz, hogy olyan dologra vágyjunk, ami megvalósítható, mert ha vágyunk teljesíthetetlen, az haragot szül, ugye (lsd a belinkelt blogban).

De, szét kellene bontani ezeket a vágyakat, mifélék is lehetnek valójában.

Ugye, vannak a normális testi szükségleteink, ezen belül a luxuscikkek, ami ugye nem olyan szükséges, de előfordul, hogy megkívánunk mondjuk egy krémest, de ha nem esszük meg, nem történik tragédia.

Viszont, ha napok óta nem eszünk semmit, és nem azért mert tudatosan böjtölünk, vagy fogyókúrázunk, hanem mert nincsen rá pénzünk, az igen durva, ebben az esetben teljesen normális az ember vágya az élelem után.

Aztán vannak belénk kódolt vágyak, pl, a családalapításra, a sokasodásra való igény.

Azt még nem tudjuk, hogy ez ugyanolyan mértékű e a férfiaknál ez a kényszer, mint a nőknél, de a fészekrakó magatartás a nőkre jellemző inkább, a férfiak nagytöbbsége poligám.

Tehát a szaporodásra való ösztön hajtja ugye, az érzéki vágyakat is.

Ezzel persze tudunk operálni, Hála Istennek, kordában tudjuk tartani (jó esetben) ezt a vágyat.

Gondoljunk most egy pillanatra abba bele, hogy milyen lehet vágymentesen élni!

Jó lenne minden úgy, ahogyan van, beletörődnénk a sorsunkba, és nem kívánnánk többet, mint amit eddig adott az élet-ezzel el is vágtuk magunkat a fejlődés lehetőségétől.

Mert a vágyakból ered a motiváció, az erő ahhoz, hogy a mindennapjainak túl tudjuk élni.

Persze, ennek is vannak fokozatai.

Pl, sosem értem meg azt az embert, aki tele van hitelekkel, mégis kell neki a legújabb mobiltelefon, a legprofibb háztartási gép mert ezek nélkül is remekül el lehet lenni, tehát a józan ész határain belül gondolkodva értelmezem.

Más részről, pedig semmi sem a miénk, és felesleges anyagi javakat halmozni, hiszen nem vihetjük azt magunkkal a sírba-de egy jobb életminőség igénye azért kell, hogy legyen az emberben.

Nézzük az emberi kapcsolatok utáni vágyat.

Köztudott, hogy az ember társas lény.

Így egyedül létben nem tudja saját elméleteit a világról senkivel sem ütköztetni, egy idő után beleragadhat egy adott gondolatkörbe, és ez nem jó.

De a legnagyobb igény mégis az, hogy szeretni tudjunk valakit, mert szerintem az ember valahol lelkében hordozza ezt az igényt.

Ha nem tudunk szeretni valakit, akkor színtelenné válhat még a legszebb kép is, mert nincs kivel megosztani azt.

Persze, ha valaki vágytalan, nem jelenti azt, hogy nincsen társasága, de könnyen érheti megbélyegzés is, hiszen az emberek óhatatlanul behozzák közegébe a társadalmi elvárásokat is. Miért nincs mosogatógéped, stb, stb…..

Érzésem szerint mindenkivel meg lehet találni azt a közös pontot, mely témában mindketten jól érzik magukat, és egyik sem kisebb, ill, nagyobb a másiknál.

Összességében értem én a gondolatmenetet, de továbbra is azt érzem, hogy a vágyak igenis hasznos dolgok, kellenek, csak arra kell vigyázni hogy a vágy-tárgy ne legyen valóságtól elrugaszkodott-avagy addig nyújtózzunk, amíg a takarónk ér.…..


Maslow-féla szükséglet-piramis, a kép kattintásra megnő